Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Szalagavató 2024-25

2024-12-03 14:15:00

Idén november 14-én, 15-én és 16-án léphetett fel a 12. évfolyam a Madách Imre Művelődési Központ színpadára, és kapott lehetőséget az osztályprodukciók és keringők bemutatására. 


Szerintem az egész évfolyam nevében mondhatom, hogy szeptember elseje óta vártuk ezt az eseményt, viszont akkor még egyikünk sem gondolta volna, hogy mennyi munkát és felkészülést igényel egy produkció felépítése. A keringőpróbák sokszor nulladik órában voltak, az osztálytánc forgatókönyvének megírása pedig több délutánt és osztályfőnöki órát vett igénybe.

A csütörtöki napon már reggel 10 órára mentünk a művelődési házba, mivel akkor kezdődtek a főpróbák. Talán ez volt a legfeszültebb nap, mivel először vittük a produkciókat színpadra. Egyesek az osztálytánccal, míg mások a keringővel kezdtek. A folyosókon összetalálkozhattunk csodaszép csillogó ruhát viselő lányokkal és elegáns öltönyös fiúkkal, akik az utolsó pillanatokat kihasználva gyakorolták a lépéseket. Egy azonban közös volt mindenki arcán, az izgalom. A második nap már mindenkinek kevesebb stresszel járt, az első előadás sikere után, már vártuk, hogy újra színpadra léphessünk. A péntek is sok boldog, megható pillanatot hozott. Szombaton a végzős diákok a ballagási kosztümökben és öltönyökben érkeztek, mivel aznap a szalagtűzés volt az első esemény. Ez a Boronkayhoz hűen nagyon ünnepélyes keretek között zajlott. Tudtuk, hogy ez az utolsó napja a szalagavatónknak, szóval megpróbáltuk minden pillanatát kiélvezni. Félretéve az izgulást és a lámpalázat, boldogan és felszabadultan táncoltuk el utoljára a keringőinket és osztályprodukcióinkat, amelyekre hónapokon át készültünk. Mikor utoljára énekeltük el a közös dalt, meghatódva és büszkén gondolhattuk, hogy a sok munkánk meghozta a gyümölcsét. 

Felejthetetlen élmény volt számunkra ez a három nap, még inkább közelebb kerültünk osztály- és évfolyamtársainkhoz. Hihetetlen érzés volt látni, ahogy barátainkra tűzték a szalagot, hiszen mintha csak tegnap találkoztunk volna a gólyatáborban. Sokat változtunk az elmúlt 4/5 év alatt, és egymás szeme láttára nőttünk fel. A szalagavatónkkal egymást, a barátságunkat is ünnepeltük. Mindannyian boldogan tekintünk vissza erre a három napra, amiért nagyon hálásak vagyunk az iskolának és tanárainknak is.

Nagy-Hajzsel Emma 12.N 
 


Teljes Galéria