Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Új honlapok a Boronkay egyik szellemi műhelyéből

2011-08-24 09:20:00
Ez úton szeretnénk felhívni a figyelmüket arra, hogy Gergelyi Katalin kolléganőnk e nyár végére újonnan létrehozott az iskola diákjainak aktív részvételével két tanulást segítő internetes oldalt. Az „Interaktív irodalomkönyv” című webes kiadvány a magyar irodalom tanulmányozását, a „Voilà! - Le français au lycée Boronkay” pedig a francia nyelvét hivatott segíteni, elsősorban a saját diákjainknak, de természetesen más idelátogató is csemegézhet bőven a maga örömére az itt található gazdag tartalomból.
Szövegek, összefoglalók, multimédiás anyagok és interaktív feladatok találhatók itt, amiket a tanítás-tanulás folyamatában használhatnak fel az érdeklődők. Ezek az internetes kiadványok eredeti céljuk szerint sem törekszenek a teljességre, azonban már most is találhatnak ehelyütt meglehetősen alaposan kidolgozott oldalakat, de lelhetnek olyanokra is, amelyek még elég elnagyoltak. Ennek csupán az az oka, hogy az egész munka még nincs kész, a szerkesztők e tanév folyamán is folyamatosan töltenek majd fel rá újabb és újabb tartalmakat, képeket, posztereket, videókat. Talán ez is a munka egyik legnagyobb erénye, hiszen ezt a honlapot a vezető tanár segítségével tulajdonképpen közösen hozzák létre, a diákok egymás tanulási folyamatának részeseivé, sőt szervezőivé válnak.

honlap1



honlap2



Kellemes böngészést, információgyűjtést, azaz jó tanulást kívánnak a szerkesztők minden kedves érdeklődőnek!

"Interaktív irodalomkönyv" http://gergelyi.webnode.com

"Voilà! - Le français au lycée Boronkay" http://francaisboronkay.webnode.com