Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Vetélkedő Trianonról

2011-12-06 03:00:00

Iskolánk a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából vetélkedőt rendezett június hatodikán az akkori 12. évfolyamosoknak. Azóta ennek megrendezésére pályázatot írt ki a minisztérium, iskolánk ezen nyert, így 2011. november 24-én a mostani 12. évfolyam  három fős csapatai számára szintén megrendeztünk egy Trianon vetélkedőt.

 

A felkészülés során a tanulók megismerkedtek a döntés okaival és következményeivel.
A vetélkedő helyszíne az iskolánk díszterme volt, a nézőközönséget a 12. évfolyam diákjai alkották.
A vetélkedő szóbeli fordulókból állt, összesen 14 feladatból. A feladatok rákérdeztek a témához kapcsolódó tényanyagra
  • fogalmak (pl.: irredentizmus, föderalizmus, antant, kisantant, revízió
  • személyek (pl.: Horthy Miklós, Teleki Pál, Wilson, George Clemenceau)
  • topográfia (pl.: elcsatolt/visszakerült területek, városok).
A versenyzőknek előre kiadott feladataik is voltak. Két-két perces előadásra kellett felkészülniük egyrészt a győztesek szemszögéből (nagyhatalmak, kisebb hatalmak – Csehszlovákia, Románia) a békediktátum döntései mellett, továbbá egy magyar szempontú érvelésre gróf Apponyi Albert beszéde alapján. Az ilyen feladatok elősegítik a szóbeli előadókészség fejlesztését, az érvelés technikájának megtanulását, a gondolatok összeszedését és formába öntését.
A vetélkedő során igyekeztünk a történelem keretein egy kicsit túllépni. Volt például irodalmi ismereteket is számon kérő feladat, valamint filmhíradó bejátszáshoz adott kérdések, a korszak zenéjének a felismerése.
 
 
A zsűrit három tanár alkotta: Jakus László magyar nyelv és irodalom – történelem, Szlobodnik Mihály történelem – orosz nyelv és Trieb Márton történelem – szociológia szakos tanárok. A verseny összeállítója és levezetője Márczy Gábor matematika – történelem szakos tanár volt.
A feladatokat számítógép és projektor segítségével vetítettük ki a versenyzők és a közönség számára. Néhány dia a feladatok közül:
     
     
     
 
     
*******
 
 
A versenyt a 12. b osztály csapata nyerte meg. Az első három csapatot díjaztuk. Mindannyian Márai Sándor egy-egy kötetét nyerték. Az első helyezettek az Egy polgár vallomásait, a második helyezettek a Harminc ezüstpénz, a harmadik helyezettek a Gyertyák csonkig égnek című regényt kapták ajándékba. Minden résztvevőt egy-egy oklevéllel is jutalmaztunk.
 
 
Külön köszönet Márczy Gábor tanár úrnak, aki a vetélkedő kérdéseit összeállította. A feladatok változatossága, ötletessége, a verseny gördülékeny levezetése, a közönség bevonása a csapatmunkába valódi közelségbe hozta a trianoni döntést, a magyarság történetének legnagyobb tragédiáját.
 
SZiE.